A Földközi-tenger szívében, Szicíliától alig 90 km-re délre fekvő, 400 ezer lakosú Máltát és két testvérszigetét, Gozót és Cominót évente közel 1,5 millió turista keresi fel, 7000 éves történelme, építészeti és kulturális emlékei, fesztiváljai miatt. A történelem összes hódítója átvonult a szigeteken, partjainál szenvedett hajótörést Szent Pál, akinek térítő tevékenysége folytán a szigeten elterjedt a kereszténység. Az arab, normann, aragóniai hódítók a sziget akkori fővárosát, Mdinát, a később lakóinak többsége által elhagyott „Csendes várost” hagyományozták a máltaiakra, nemesi házaikkal, palotáikkal, kertjeikkel. A szigetek legismertebb lakói a Johannita vagy Szent János-rendi lovagok voltak; ők alakították ki a sziget mai, jellegzetes arculatát a XVI. század folyamán.

képgaléria

A most Máltai Lovagrendként ismert egyházi rendet 1070 körül alapították Jeruzsálemben, fő célja a Szentföldre zarándoklók ápolása volt. Az intézményt 1113-ban II. Pascal pápa szuverén vezetőválasztási joggal ruházta fel, és a Szentszék közvetlen fennhatósága alá vonta. Az akkor „divatos” lovagi szellem a rendet sem kerülte el. A rend főnöke, a nagymester megerősítette szerzetesi fogadalmukat és kiegészítette a hitetlenek elleni küzdelem fogadalmával, így lett a gyógyító rendből lovagrend. Jelképük a nyolcágú fehér kereszt lett, melynek nyolc ága az evangéliumi nyolc boldogságot szimbolizálja.

Jeruzsálem bukása után a lovagok menekülni kényszerültek. Egy rövid ideig Cipruson, majd Rodoszon húzódtak meg. A XVI. század első felében azonban Rodosz szigetéről is elűzték őket az ottomán seregek. A Földközi-tengeren bolyongó flotta számára a megoldást V. Károly adta, amikor 1530-ban a Johannita lovagoknak ajándékozta évi egy sólyom bérleti díjért Málta szigetét. Ez a lépés mintegy 250 évre meghatározta a lovagok és Málta életét. A lovagok európai kultúrát, felvirágzást hoztak a szigetre, és kialakították Málta máig is jellegzetes arculatát.

képgaléria

A mostani Valletta melletti Nagy Kikötőnél hajóztak be, a hatalmas, de szűk bejáratú öböl biztonságot nyújtott a hajóhadnak. A lovagok elsőként a ma Három Városként ismert településeken (Sengle, Cospicua és Vitoriosa) leltek otthonra. A két földnyelvre épült Sengleát és Vittoriosát Cospicua köti össze. Néhány óra alatt bebarangolhatjuk a gyakorlatilag egybeépült, lenyűgöző történelmi épületektől hemzsegő településeket. A nyári forróságban is enyhet lelhetünk a vastag kőfalak árnyékában.

Védőbástyájuk a St. Angelo erőd volt, mely ma is a Nagy Kikötő déli oldalán található. A törököktől tartva a későbbi főváros, Valletta legkeletibb csücskében elkezdték építeni a St. Elmo erődöt. 1565-ban meg is érkeztek a törökök a szigethez. A St. Angelo erőd és a kikötő túlpartjánál álló St. Elmo erőd maroknyi csapata, mintegy 700 lovag és néhány ezer máltai szállt szembe Szulejmán több mint 40 ezres seregével. A májustól szeptemberig tartó ütközet sok emberéletet követelt, a csaták során elbukott a St. Elmo erőd is, de a St. Angelo erődöt sosem tudták bevenni a törökök. Szulejmán vereséget szenvedett, így a keresztény Európa déli része megmenekült a törökök pusztításától. A győzelem napját, szeptember 8-át ma is megünneplik a máltaiak. A félelem azonban nem múlt el: az akkori nagymester, Jean Parrisot de la Vallett biztos volt benne, hogy a törökök még visszatérnek, ezért gyors építkezésbe kezdtek, és a kor csúcs haditechnikájának megfelelő védelmi rendszert alakítottak ki. Ez az erődváros lett Valletta, Málta mai fővárosa. A város alapépületeit és falát kevesebb, mint 10 év alatt építették fel. Valetta várfalairól és a két erődből körbetekintve megpihentethetjük szemünket az öböl legtöbbször tükörsima vizén, vagy visszarepülhetünk az időben a lőréseket, őrtornyokat, rácsos kapukat szemlélve. A belváros szabályos négyzethálós szerkezetű utcáin egymást érik a kávézók, éttermek, ahol nyugodtan iszogatnak, beszélgetnek a helybeliek és a turisták egyaránt.

képgaléria

képgaléria