kezdőlap






2010. március 9.

Hajótervezés
Hajóépítés
Hajóértékesítés
Hajókölcsönzés, Charter
Hajószerviz
Tanfolyam, Oktatás
Tankolási lehetőség
Kikötés, Tárolás
Hajózási felszerelések
Hajózási szakirodalom
Wakeboard, Vízisí
Ajándék, Bútor
Finanszírozás
Hajóbiztosítás
Hajózsilipek
Szálláshelyek
Étkezési lehetőségek
Állami szervek
Egyesületek
Személyhajózás
Utazásszervezés
Látnivalók









Glóbusz Magazin
2010.03.08.
Őrölt őrület, avagy a kávézás összeköt
A XV. századra teszik annak az abesszíniai (etióp) kecske- (más források szerint teve- vagy juh-) pásztornak a történetét, aki felfedezte a kávé növényt. Kecskéi szinte megkergültek annak lelegelése után, így a pásztor első dolga másnap az volt, hogy a közeli kolostorba sietett, és az ott élő szent derviseket hívta segítségül. A helyszín alapos átvizsgálása után kiderült, hogy az állatok valamilyen cserjéről piros bogyókat lakmároztak. Egyesek szerint a szerzetesek tűzbe vetették a piros bogyókat, mert az ördög művének tekintették őket, de amikor megérezték a fenséges pörkölt kávé illatát, megváltoztatták véleményüket. Mások szerint már aznap este maguk is fogyasztottak belőle, és örömmel nyugtázták, hogy ettől kezdve nem alusszák át az éjjeli ájtatosságot, a kávélevél rágcsálása élénkítően hat az ő áldásos tevékenységükre is. De azzal senki nem számolt, hogy ennek az enyhe drognak a használatával és élvezetével tömegkultúrát teremtenek világszerte.

2010.03.04.
Mindig AKTuális
A fotográfia megszületésének első pillanataitól kezdve létezik aktfényképezés is. Az ok sokrétű: szeretünk gyönyörködni, megismerni a testet, szeretünk megfigyelni, néha megfigyeltnek lenni. De ne is kanyarodjunk vissza ilyen régre, inkább csak néhány évtizedet tekintsünk át röviden: mit is láthattunk Magyarországon? Ha feltúrjuk a gyújtósnak elrakott naptárakat, magazinokat, plakátokat, láthatjuk, a nyolcvanas évek kedvesen erotikus naptárai sokak tetszését elnyerték. Nem is volt érdekes, hogy éppen egy videoton számítógépet reklámoz a bikinis hölgy vagy a Skála leértékelését hirdeti két „peckes” bikinis lány a Balatonnál. Kitörölhetetlenek emlékünkből az elmúlt évtizedek aktnaptárai is, melyeket szinte kivétel nélkül autószerelő műhelyek falára szántak. (Tényleg, valaki tudja, miért elengedhetetlenek a cicik a műhelyek enteriőrjéből?)



Adok-veszek : legfrissebb
2010.03.07.
--- Az Ön elektromos hajója ---

Ha Önnek fontos a természet, a legújabb fejlesztésű, itthon gyártott elektromos hajót vásárolhatja meg. Akár a Balatonra, akár diesel vagy benzin motorral a folyókra. Közvetlenül a gyártótól. 8 személy, 2,0 KW-os motorral akár 8-9 óra üzemidő. A hajó hybrid motorral is szerelhető. Kívánság szerint akár csak a üres hajó héjat is legyártjuk Önnek az igényei szerint. Kérem írjon vagy hívjon, mindent megoldunk! JOGOSÍTVÁNY NÉLKÜL VEZETHETI
érdeklődni lehet:
Bölkény Rafael
tel.: 70 367 2155







Felhasználói regisztráció
Partner regisztráció
Bejelentkezés
Jelszóemlékeztető



Események
«2010
március
»
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4